Végül bekövetkezett. Britney Spears a jelenkor tini ikonja hozzánk szól immár a filmvásznon is. A hollywoodi kaland több veszélyt is rejt magában: ez idáig még a giga sikereket felmutató Spice Girls-nek sem sikerült bankot robbantania a vásznon, hogy több katasztrofális kísérletről ne is beszéljünk. A zenei siker nem feltétlenül jelent mozi sikert is, még az olyan kelendő név esetében sem, mint Britney. Másfelől az ilyen életrajzi ihletésű történetekben a producerek hajlamosak elfelejteni a történetet, azt gondolván, hogy a főszereplő vásznon való pózolása kielégíti az érdeklődőket, és egy-egy klipszerű playback szám elegendő a rendelkezésre álló 90 perc kitöltéséhez. Csalódás most sem igazán érhet senkit: a Britney film pontosan azt nyújtja, mint elődei, azaz semmit.

A 19 éves hölgy egyébként sem túl hosszú élettörténete jobbára arról szól, hogy az apja által eldugott kislányból kitörjön a felnőtt és vele együtt a tehetség. Persze életében ott a gátló törés: a szülők elváltak, az anyja három éves korában eltűnt és azóta sem tudnak hollétéről.

A tini vígjátékokból ismerős roadmovie panel működik, és Britney három társával elindul a legnagyobb kalandok keresésére (pénz, csillogás, szerelem). Azok persze jönnek maguktól, mire felocsúdunk, már azt látjuk, hogy a kislány meghódítja a legszőrösszívűbb tehetségkutatók szívét is (a lehető legostobább alakokat kiválogatva zsűritagoknak; őket aztán nehéz volt levenni a lábukról...). Eközben a gyanútlan nézőt nem kerülik el a csinos közhelyek sem, amelyek a csinos pofiból még idegesítőbbek, mint egyébként (a legfontosabbak a barátok, meg az, hogy együtt vagyunk… stb.). A konfliktust fokozandó megkerül anyu is, aki magasról tesz lányára és exférjére, és boldog életet él új családjával, valamint két gyerekével. Britney-t a sokk ugyan váratlanul éri, de ebből kétszeresen merít erőt útja folytatásához, és olyan könnyen teszi túl magát anyja meghasonlásán, mintha az egy hétköznapi intő lenne.

Miközben a rendező próbálja elhitetni a nézővel, hogy a mozi abszolút komolyan értendő, és Britney a világ legérzékenyebb, legszerencsétlenebb gyereke, a film egyre mélyebbre süllyed a középszerűség mocsarában. Semmi esélye sincs a menekülésre, amit a Britney által énekelt Backstreet Boys szám jelez végérvényesen. A szigorúan 12 éven aluliaknak szóló film annyira negédes, hogy már-már önmaga paródiájává válik. Britney pedig nemhogy előre lépett volna kettőt a felnőtté válás útján, hanem inkább elindult visszafelé. Mindez nem is lenne baj, csak ne akarná annyira hirdetni: papa, én már nő vagyok!